A motorverseny

Némán ballagtunk végig az ösvényen, mely egy gyönyörű szép tisztásra vezetett. Még gyermekkoromban sokat jártunk ide apával és a bátyámmal. Emlékszem milyen jól érzetük magunkat, kint a szabadban. Apa majdnem minden héten elhozott minket. Annyira szerettem a mezei virágok között hemperegni, és az illatuk is káprázatos volt. Mindig emlékezni szeretnék ezekre a csodás emlékekre, amik az apámra emlékeztetnek. Amikor először tanította Arnoldot motorozni, és amikor engem oktatott ki a biciklim használatáról. Emlékszem mennyit estem, de apa mindig arra buzdított, hogy sohase adjam fel, se ezt, se az álmaim. Mélységesen fájt a seb, hogy apa itt hagyott minket. Mindennél jobban, de ő nem tehetett róla csakis a másik jármű vezetőjét nevezhetnénk felelősnek, azért amiért csak úgy otthagyta sebesült apánkat a fagyos úttest közepén. Az emlékképek hatására a gyomrom felkavarodott, és kibuggyant pár ártatlan kis könnycsepp. Lindy észrevette, majd együtt érzően szorította gyenge vállamat. Szánalommal teli képet vágott, amikor ránéztem, tudtam ő is átérzi, ami velem történt. Mindent elmondtam neki az életemről, cserébe ő mindig meghallgatott, és vígasztalt engem, mert igazi barát volt.

Éreztem, ahogyan a frissen burjánzott zöldellő fű megérinti lábamat. Szebbnél – szebb madarak cikáztak fejünk fölött, boldogan csicseregtek, fülemnek gyönyörű dallam volt. Ahogy lépkedtünk a füves úton, egyre jobban hallatszott a motorok zúgása. Szegény erdőlakó állatok, mennyire meg lehetnek ijedve ettől a hatalmas robajtól.

Lindy irányába fordítottam az arcom, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy felvilágosítsam a barátnőm a történtekről. Ám mint mindig, a terv most sem jött össze, mivel kedves bátyám hangtalanul jelent meg oldalamon, mire összerezzentem ijedtemben, de rájöttem vaklárma volt, ez csak Arn. Teljes motorszerkóban felszerelkezve, és milyen jól állt neki. Amit legelőször észrevettem az az volt, hogy a bátyám a barátnőmön legelteti hatalmas mandulavágású íriszeit. Majdnem kigúvadó szemekkel stírölte a lányt, és a levegő csak forrt közöttük. Vajon mi lehet itt? Kicsit zokon is vettem Arnold némaságát, és barátom kaján mosolyát látva, féltékeny voltam, mert a testvérem megtalálta, akit valóban szeret. Én meg itt csüggedek, mert nem merek megnyílni Ben előtt. Jól mondta annak idején Grace, én csak egy gyáva kis gyíkcsaj vagyok, aki nem meri kinyitni a kis száját, ha egy szexi fiút lát. És tudjátok mi a legrosszabb az egészben? Az hogy még igaza is van, mert az vagyok teljes egészében, egy ostoba liba, aki nem mer egy pasit megszólítani.  És ahogy láttam, milyen szeretetteljesen néz egymásra a számomra legfontosabb két ember, elkapott a sóvárgó vágy. Bízok benne, hogy Lindy jót tesz majd a bátyámmal, és Arn is megváltozik majd. Hosszasan gondolkodtam magamban, de a motorok hangos zúgása csak nem hagyott gondolkodni, ahogy közeledtünk egyre hangosabb lett.

És akkor… A szívem majd’ kiesett a helyéről, olyan nagyon vert, amikor megláttam Benjamin Stylest egy eléggé feszülős motor szettben, olyan jól nézett ki, mint mindig. Bárcsak megcsókolhatnám dúsan telt ajkait, édes csókokkal hinthetném testét. De ez sosem lehet így, mert gyáva nyúl vagyok, mint a kis nyuszi, aki fél a farkastól. Hatalmas kék színben pompázó krosszmotorjával felém közeledett, és egy nagy mosoly jelent meg szája sarkában, gyönyörű fogsora egyből feltűnt. És az a gyönyörű sima babaarca, jaj, Istenem, mindjárt összezuhanok. Ám amikor megpördültem tengelyem körül, Grace jelent meg a láthatáron széles mosollyal a száján. Várjunk csak, ez a mosoly nem is nekem szólt, hanem Grace-nek? Na, most van végem, ez a kis liba, azt hiszi, ennyivel lepattinthat Ben közeléből. Küzdeni fogok, ha kell, motorra ülök, vagy mást csókolok, de én szeretem Ben-t, és ez sosem fog változni, mindig nagy helyet foglalt a szívemben.

Életemben nem fájt még semmi ennyire, amikor megláttam Grace-t, ahogy felül Ben mögé, majd egy cuppanós puszit nyom az arcára. Próbáltam álarccal takarni igazi arcom, a könnyimet próbáltam visszafojtani, de mindez hiába, ugyanis annak ellenére eleredtek. Elfordultam, majd visszaindultam Lindy-ék irányába, de egy motoros srác jelent meg előttem, levette sisakját, majd kézen csókolt, és megkérdezte, elmennék- e vele egyetlen köröcskére a tisztáson. Természetesen egyből igent mondtam minden tiltakozás ellenére, ami az agyamban hangzott el. Apropó, említettem, hogy ez a srác is dögös volt a maga módján? De mégsem Ben volt. Kezem széles derekára siklott. Elmosolyodott, és beindította a motort, mire erősebben szorítottam a derekát.

̶ Félsz kislány? – kérdezte kíváncsian, hatalmas mosollyal a szája szélén.

̶ Dehogy. Honnan veszed ezt?

̶ Hát, abból, ahogyan szorosabban simulsz hozzám, mint az előbb – felelte nyilvánvalóan, minden szemrebbenés nélkül. – Mindegy kislány, akkor szoríts továbbra is erősen, és el ne engedj, hallod?

̶ Rendben. De nem kell aggódnod miattam.

Pontosan abba az irányba tartottunk, amerre kilőttek az előbb Benék is. Kíméletlen arcán huncut mosoly jelent meg, mire döbbenten néztem kék szemeibe. Bár hiába volt vadítóan jóképű, vagy kék szemű, nem hinném, hogy nálam bármit is elérhetne ezzel.  Úgy látszott, mesterien értett a lányok csábításához, és egy ilyen huncut mosollyal nem csoda. Kócos, sötétbarna, rövidre vágott haja meglebbent a szélben. Fekete bőrdzsekijéről áradt az orrfacsaró szag, ami csak egyvalamit jelentett – a srác cigarettafüggő volt. Hogy én egy ilyen fickó barátnője legyek, á nem… az képtelenség lenne. Kizárt. Utáltam, ha dohányoztak a közelemben, már csak a szagától elszédültem.

A mamutfenyőket kerülgetve száguldottunk a kitaposott ösvényen, egyenesen, Benék után. Mondanom sem kellett, azonnal megcsapta orromat a finom fenyő- és a virág illata; mélyen beszívtam a levegőt. Szívverésem egy ütemben vert a motor zúgásával, de az volt a meglepőbb, hogy egy kukkot sem szóltam az idegen srácnak a túlzott gyorsaságáért, valahogy most nem érdekelt a sebesség, vagy inkább annyira nem féltem már, mint amikor először a bátyámmal motoroztam. Csak az járt a fejemben, amit pár perccel ezelőtt láttam, nem hagyott nyugodni. Egyszerűen nem akartam elhinni, ami történt, bár Grace előre figyelmeztetett, előbb-utóbb úgy is megszerzi azt, amit akar.

Közben utolértük az említett párost, én meg mérgemben még szorosabban hozzásimultam a srác erős testéhez, majd megpróbáltam a lehető leggyilkosabb mosolyomat mutatni az ellenségemnek, aki épp szorosan simult a fiúhoz, akibe halálosan szerelmes voltam. Az idegen fickó hátra-hátrapillantott néha, egyben vagyok-e, és esetleg nem hagyott el valahol, bár ez lehetetlen lett volna, főleg, hogy úgy szorítottam, mintha az életem múlt volna mindezen. Meggyőződött róla, hogy egyben vagyok, és a világ legdögösebb mosolyát villantotta rám, amire tuti, hogy egy csomó lány begerjedne, mire én meg csak egy aprócska vállrendítéssel viszonoztam. Miközben ráérősen előre fordult, óvatosan Benjaminra tekintettem, és az őt ölelgető libára. Reméltem nem veszi észre, ha őt bámulom, de sajnos sikerült lebuknom előtte. Elkapta pillantásom, és fogva tartott, és azt vettem észre, hogy nem is akar engedni. Grace figyelmeztette, hogy az utat kellene figyelnie, nem a vasfogat, mire Ben hozzá fordult. Erre a kijelentésre jobban bepipultam, az arcom rákvörös volt az idegességtől, magamban elmondtam százféle cifra szót.

̶ Ne is foglalkozz ezzel a cafkával! Akkora pofája van, mint a bécsi kapunak, de ha bajban van, kibújik alóla egy ártatlan kis mentőszöveggel, majd elszalad anyucihoz – próbálta túlordítani a motor zúgását.

̶ Tényleg? Honnan tudod? Ismered? – kérdeztem már egyre kíváncsibban.

̶ Sajnos volt alkalmam megismerni. Egy buliban találkoztunk, mondanom sem kell, totál részegre vedeltem magam. És akkor megjelent ez a csaj, meg a kis barátnője, de csak messziről láttam őket. Elhatároztam, hogy elcsábítom, de még csak fárasztanom sem kellett magam azzal, mert amikor közelebb jött, megláttam a rusnya arcát. Komolyan mondom, a gyomrom le és föl liftezett a látványtól. Aztán rebbenés nélkül a szemébe mondtam, hogy kislány, de rút csúnya vagy, nekem nem kellesz, mire hisztisen visszaugatott valamit, de én őszintén szólva leszartam. Utólag még hozzám vágta, hogy megy anyucihoz, hogy beárulhasson. Nagyon szánalmas és égő egyben. Fú… gondolhatod, mennyire égtem.

Viszont kíváncsian várom, Ben haverom meddig szívatja majd a csajt. Mert az biztos, hogy nem az ő esete. Viszont te… nálad szebb csajt még nem láttam kislány, komolyan mondom.

̶ Nem, ez nem igaz. Akkor elárulok valamit, én is csúnya voltam, csak leszedték rólam a hülye fogszabályzót és megszabadultam az okulárémtól, helyette meg kontaktlencsét használok. Ja, és amit az előbb mondtál, arra én is rohadtul kíváncsi vagyok – vigyorogtam elismerően.

̶ Csak nem tetszik neked is a srác?

̶ Miből gondolod?

̶ Hát onnan, ahogyan rá nézel, és egyetlen pillantásoddal képes lennél megölni azt a libát – felelte, mindezt szemrebbenés nélkül.

̶ Akkor ezek szerint lebuktam? – hisz felesleges lett volna titkolnom, úgy is kiderült volna egyszer.

̶ Előttem fölösleges titkolózni, mert úgy is rájövök mindenre. Nem volt nehéz rájönnöm a te kis féltett titkodra, kislány! – vágta rá pimaszul. – Sőt mi több, még segítek is neked a célod elérésében, hamarosan az a pasi a te markodban lesz, azt megígérhetem!

̶ Rendben. Benne vagyok. De mégis mi a terved?

̶ Azt hagyd csak rám. Mondd csak, ugye jössz ma este az Enterlandbe? Nagy buli lesz.

No, hát ezek szerint ő is ott lesz ma este a bulin. Ez nagyszerű, egy eszköz a csábításomhoz. Most már csak azt kell elérnem, hogy Ben belém szeressen, és én végre elmondjam, hogy belé vagyok esve.

̶ De miért is kérdezed ezt?

̶ Jaj… Ne kíváncsiskodj már annyira, majd ha ott leszel, mindent megtudsz, de addig is lazíts kislány! – ezzel megállt a tisztás szélén, közben észre sem vettem, hogy visszaértünk.

̶ Viszont a neved még nem tudom.

̶ Előbb te! – kontrázott rá, mire újra beindította a motort, ami eddig állt.

̶ Miért akarod ennyire tudni? – kíváncsiskodtam.

̶ Azért, amiért te is tudni akarod az enyémet, nem cicám? – ezt már direkt hangosan mondta, hogy felmérgesítse a mellettem megálló Bent.

Legnagyobb meglepetésemre Ben arca teljesen elkomorult e szó hallatán, azt hittem már, hogy ráugrik szegény srácra, mint macska a prédájára. De nem, csak állt ott, és pillantása villámokat szórt. Grace-nek is feltűnt a kettejük között támadt viszály, gyengédem megcirógatta a dühös Benjamin arcát, de ő rá sem hederített. Én meg semmit nem értettem ebből, hisz úgy tudtam, Grace szaván fogat őt, de ezek szerint nem sikerült a terve. Vajon Ben most féltékeny lett a szexi idegenre, aki eddig engem szórakoztatott? Össze-vissza kapdostam a fejem a két fiúk között, vártam, mi lesz a következő lépés.

A bátyám persze tudja, mikor kell megérkeznie. Azonnal közbeszólt, és megpróbált rendet csinálni. Felém fordult azzal a „Cass mit műveltél már megint?” pillantásával, mire én továbbra is csak lestem ki a fejemből. Hiába minden, a bátyám addig úgy sem hagy, míg el nem mondok neki mindent részletesen. Szerette a bírót játszani, én meg nem szerettem hallgatni, amikor dirigál. Persze mindenért én voltam leszidva. Cass a rossz kislány, aki mindent elront. De most nem csináltam semmit, és itt van, megint én vagyok a hibás, mert ez az őstulok véres szemeket meresztget erre a szegény fiúra, miközben ő legalább vigasztalt. Arnold elnézést kért, majd félreinvitált, és még egyszer megkérdezte mi is történt itt. Mire én – mi közöd hozzá? És mi folyik közötted és Lindy között, és ne is tagadd, láttam a pillantásod, ahogyan rá néztél. Ez csak azt jelentheti, hogy nagyon is tetszik neked a barátnőm.

Arnold még mindig a megfelelő választ várta a kérdésre, mire határozottan megrántottam a vállam, és kigúvadó szemekkel leselkedtem Benjamin irányába. Akaratlanul is elmosolyodtam, arcom kipirult, közben észre sem vettem, hogy az idegen fickó is észrevette hatékony mosolyom, mert huncutul kacsintgatott felém, mire én már nem bírtam tovább, kiadtam magamból egy hatalmas nevetést. Nem akartam, hogy érdekeljen, hogy az egész társaság értetlenül néz felém, csak nevettem és kész. Arnold persze zavarában már a fejét fogta, és továbbra is kérdőn nézett felém. Hogyha ebből a reakcióból nem vette le a megoldást a kérdésre, akkor sosem fogja.

Kezdett kínossá válni a két fiú viselkedése, na meg az én szótlanságom is. Az egyik fiú majd’ megölte a szemével a másikat, az meg letojva az utóbbit, feltűnően velem szórakozott. Hát mindenesetre jó buli volt.

̶ Most akkor ki a hülye?

̶ Na, jó – szólaltam meg végül, de alig bírtam legyűrni a következő nevetőgörcsöt. – Megadom magam.

̶ Akkor végre elmondanád, mi folyik itt?

̶ Végül is semmi olyat nem tettem, amiért ennyire lekezelően kellene viselkedned velem szemben. Csak annyi, hogy elmentem ezzel az idegen, de tök kedves sráccal motorozni. Mire Ben teljesen kifordult magából, és elhatározta, kinyírja a szemével szegény fiút. Másrészt meg úgy gondoltam Bent túlságosan elfoglalja a Grace-szel való bóklászás – mormogtam az orrom alatt.

̶ Jaj, ne nyavalyogj már annyit, húgi. Megmondtam, hogy ez lesz.

̶ Én voltam a hülye, mert nem hittem neked, de most már beismerném, igazad volt ebben is, mint mindig mindenben.

̶ Jól hallottam, hogy ez egy vallomás volt az én morcos kishúgomtól? – kérdezte nevetve.

̶ Oké. De nem kell nagy ügyet csinálnod ebből.

Meg sem várva a tesóm válaszát aggódva lépkedtem az ismeretlen alak felé. Igazából nem direkt akartam csinálni, ám azt én sem tagadtam, hogy rohadtul jól esett látni azt az arcot, amit Benjamin vágott. Mintha őt annyira érdekelné, mit kezdek magammal. Foglalkozzon csak ő azzal a nyálas Grace-szel.  Talán féltékeny voltam, de akkor is kimondottan jól esett így látni a srácot.

̶ Mehetünk, Cassie? – kérdezte a bokorból előlépkedő barátnőm.

̶ Igen, persze. Még elköszönök a többiektől, aztán mehetünk – rikkantottam.

̶ Hát, akkor, sziasztok, skacok!

̶ Várj már, kislány, nem árultad el a neved! – kiáltotta a bőrkabátos srác utánam.

̶ Az még ráérhet este is! Addig is kösz mindenért – dobtam gyorsan a választ.

Mosollyal az arcomon hagytam el az ösvényt oldalamon Lindy barátnőmmel. Ő még megkérdezte miért vagyok ilyen vidám, mire én csak annyit mondtam, egyszerűen csak jó az időjárás. Neki sem kellett több, hatalmasat derült rajtam és a kijelentésemen is.  A nevetés visszhangzott a majdnem üres tisztáson.

̶ Khm… mikor akartad elmondani a bátyám és közted lévő „kapcsolatot”? – kíváncsiskodtam.

̶ Szóval észrevetted.

̶ Ezt még a hülye is észrevette volna.

̶ Egyébként nem régóta kavarunk. Csak nem tudtuk, hogyan kellene és mikor elmondanunk neked. Úgy gondoltuk, még várunk, de a bátyádnak sikerült lebuktatni minket. Most én jövök. Ki volt az a dögös srác Ben mellett, aki szemezett veled?

̶ Á, ő csak egy jó fej srác, elvitt egy körre a motorján, meg meghívott estére az Enterlandbe – mondtam vidáman.

̶ Na, ne szívass!

̶ Nem szívatlak!