A levél

Az olvasatlan levélpapír a földön lapult. Biztosan akkor ejthettem el, amikor elestem a padlón heverésző bolyhos kutyámban, aki éppen most is szundított. Mellette aztán robbanthatnának atombombát, még az sem igazán zavarná meg lelkivilágát. Fogadnék, hogy még az sem riasztaná fel az alvásból. Ahogyan próbáltam a lábamra állni, térdemben kisebb fájdalom suhant át. Jól megüthettem, csodálom, hogy még nem tört el.  Óvatosan kezembe vettem a tele írt lapot, nehogy elszakadjon, és csendben beléptem a szobámba, hogy még véletlenül se keltsem fel Boomert. Leültem az ágyra, majd olvasni kezdtem a sorokat. A kézírása nagyon hasonlított az énektanároméra, Mrs. Summers-éra. Ekkor már tudtam, valami nincs rendben. Tovább kémleltem a mondatokat, hátha megtalálom a választ a kérdésemhez.

Életemben először csalódtam, és ez most történt velem, pont most, amikor a legtöbb gondom akadt. Ugyanis a levél azt írja:  

Sajnálattal értesítem Önt, Miss. Ames, hogy a felvételire benyújtott kérvényt többféle okból kifolyólag el kell, hogy utasítsuk. Elég rosszul áll az iskola anyagilag, és ezért nem engedhetjük meg magunknak ezt a tömérdek diákot. Felettébb röstellem, hogy annyit dolgozott érte, hogy bekerülhessen, és most a második évét nem folytathatja nálunk, de én nem tehetek semmit az érdekében. Az igazgató úr kijelentette a diákok selejtezésének a megkezdését az iskolánkban, és valószínű, hogy nem vonja vissza egyhamar. A második félévre csak a tehetős szülők gyermekei kerülhetnek be körünkbe, hogy emeljék az intézményünk színvonalát.

Ez nagyszerű, az álmaim teljesen elvesznek a semmibe, a szívem összetört, és most ráadásképp még ez is. Szörnyű érzés ez, ha valaki elveszíti a lehetőséget, hogy az álmai végre az életben egyszer valóra válhatnának. Erre én lennék a tökéletes példa, a szánalmas, magának való kiscsaj, aki nem tud egy pasit sem meghódítani. Olyan gyengének, és bénának érzem magam. Sosem leszek olyan okos és szép mint a többi lány. Mikor lesz ennek vége? Sós könnycseppek áztatták sápadt arcbőrömet , és a könnyek egyre csak gyűltek- és gyűltek. Most kiadtam magamból az eddigi összes fájdalmam. De az, hogy kiraktak az énekiskolámból, hát az mindent vitt. Éltemben nem éreztem magam ennyire rosszul, mint ebben a percben. Ezt a rossz érzést senkinek sem kívántam, hogy így megszenvedjen ennyiszer egymás után mint egy ostoba teremtés, aki én lennék.

Próbáltam visszafojtani a könnyeimet (de sikertelenül), mert muszáj volt anyunak valahogyan a tudtára adnom, mi történt. Erősnek kell lennem, nem adhatom fel. Kettesével szedtem a fokokat a lépcsőn lefelé, becsörtettem a nappaliba. Anya épp a kanapén ült, és valamin kellemesen mosolygott.

Gondolom a televízióban láthatott, valamit, és az ragadata meg így a figyelmét. Láttam már ezt a nőt sírni, szenvedni, és küszködni is. De most egy teljesen más anya szerepében látatom, megújultan, és a boldogságtól kiteljesülten. Elég volt amit láttam, ekkor tudtam nem mondhatom el neki a szomorú hírt, nem vehetem el a jókedvét, hisz nemrég kaptam vissza a régi anyámat, és az alkoholproblémákkal küzdőtől végül elbúcsúzhattam. Anyámat boldognak látni olyan volt, mint amikor a még bimbós rózsa teljes virágjába borul. Hogyan ronthattam volna most el ezt a szép napot, inkább hagytam a fenébe az egész hülye gondom. Letörölgettem az árulkodó könnycseppeket az arcomról, aztán én is rávetődtem a kanapéra, anya mellé. Nem mondom, próbáltam szólásra nyitni számat, de mintha egy hatalmas lakattal zárták volna le az ajkamat, vagy pillanatragasztóval ragasztották volna össze, olyan érzés volt ez is. Észre vehette a gyanús jeleket, de mégsem szólalt meg, csak figyelt, és várta, mit fogok elmondani neki a következő percekben. Bárcsak olyan erős lehettem volna, hogy elmondjak mindent, hogy kitálaljam, mi bántja a szívem, de valahogy nem ment.  Hiába volt minden próbálkozásom, egyszerűen nem sikerült egy szót sem kicsikarnom magamból. Csak ültem ott mint egy darab fa. Minden próbálkozásom semmivé vált,  és amikor próbáltam volna kibökni a problémám, megcsörrent a telefonom valahol a nadrágzsebem mélyén. Fogalmam sem volt, ki kereshetett ebben az időpontban. Érdeklődve, bár egy kissé hevesen szóltam bele a készülékbe ,mire egy ismerős hang csendült fel. Akkor már tudtam,hogy ez csakis a barátnőm, Lindy lehet.

Lindy már óvodás korom óta a legjobb barátnőm volt, majdnem testvérem. Nagyon szerettem vele lógni, bulizni, vagy suliba menni. Nála sosem kellene jobb barát. Bármi van, benne megbízhatok, és elmondhatom neki a legféltettebb titkaimat is egyben. Amikor elmondtam, hogy ennyire oda vagyok Benjamin Styles-ért, akkor teljesen begolyózott. Azt hittem szívrohamot kap, amint kimondtam a nevet. Habár Lindy szerette túlreagálni az ilyen helyzeteket, ami azt illeti túlságosan is. Ám én ennek ellenére nagyon szerettem őt, hisz a legjobb barátnőm volt, az egyetlen, akire mindig számíthatok. Ha ő nem lett volna azokban az időkben, amikor az iskolában a kinézetem miatt szekáltak, vagy amikor apa meghalt, s anya piált, hát nem is tudom mi lett volna velem nélküle.

– Nem fogod kitalálni, hová megyünk holnap este bulizni? – kiáltotta a barátnőm a telefonba.

– Neked is szia!

– Na, mi ez a lehangoló viselkedés? Te nem szoktál ilyen lenni. Mi történt, halljam?

– Ma kaptam egy levelet, és a levélben az állt, hogy ott kell hagynom az énekiskolám, mert nem tudják tovább támogatni az oktatásom, és csak tehetősebb diákokat vehetnek fel. Gondolhatod, mennyire kikészültem mostanra. Alig bírok a könnyeimmel küszködni, főleg anya előtt, nem tudom hogyan mondjam el neki, hogy nem támogatják a továbbtanulásomat. Nem szeretném ezzel terhelni, hisz nemrég hagyta ott a piát – mormoltam szomorúan.

– Jaj, drágám, annyira sajnálom. Hogy tehetnek ilyet, hisz két éve odajársz, és most csak úgy egy hülye levélben dobnak ki téged.  Tudod mit, oda megyek hozzád, pár perc és ott vagyok, addig ne mozdulj otthonról!

– Rendben.

Pár percen belül megérkezett, ahogyan ígérte. Hosszú barna hajzuhataga lófarokba volt kötve, arca csinosan festve. Ha nem lett volna a legjobb barátnőm, talán még féltékeny is lettem volna rá. De hisz az is vagyok. Gyönyörű mandulaszemei karikásak voltak a fáradtság miatt, de selymes babaarcáról sugárzott a boldogság és a szüntelen kedvesség. Fekete magas sarkújában tipegett felém, telt ajkain megjelent az a jellegzetes mosoly. Szorosan megölelt, én pedig vállára döntöttem fejemet, aztán váratlanul újra eleredtek a sós könnycseppek, végigfolyva az arcbőrömön, egészen Lindy válláig. Életemben nem esett még ennyire jól egy baráti ölelés, mint most. Elég szorosan ölelhettem, mert kibontakozott szorításomból, majd szánalommal telt arccal bámult rám, miközben az arcomról törölgettem az árulkodó könnyeket. Láttam rajta, hogy tudni akar minden apró kis részletet, de itt nem mondhattam el, nem szerettem volna, ha bárki is hallja milyen szánalmas kis fruska vagyok. A bejárat felé tessékeltem Lindyt, amikor váratlanul Grace Thomas és a kis barátnője jelent meg az utcában. Öltözetükről és kinézetükről feslett, hogy mekkora ribancok. Sosem kedveltem ezt a két lányt, különösen Grace-t kerültem. A másikkal különösebben nem volt nagy problémám, ő csak követte a barátnőjét mint egy pincsikutya. Grace-t kiskorom óta kerültem, mert mindig szekált a kinézetem miatt. Sokszor vasfogúnak csúfolt, és ez nagyon rosszul esett. Az egész utálat akkor kezdődött, mikor rájött, mennyire odavagyok Benjaminért. Ő persze azonnal ráröppent, nekem ezzel sérelmet okozva. Persze én nem igazán szóltam vissza neki, mert féltem, hogy még nagyobb szívatást alkalmaz majd nálam az eddiginél is.

Most meg itt áll előttem, mintha annak idején semmi sem történt volna.  Bár az arcáról most is sugárzott az utálat, és a harag, azt reméltem békével jött. Ám koránt sem ezért akart ide jönni. Úgy érzem ennek más az oka, és ehhez nekem is közöm lesz.

– Nocsak – nocsak, kit látnak szemeim? Nézd csak Ellye ez ami kis vasfogúnk, de mennyire megváltozott, rá sem ismerek.

– A szemétséged, az látom megmaradt Grace – feleltem bátran.

– Hallom kiraktak a sulidból. Micsoda szánalom.  CCCCCC

– Hallgass el! – kiáltottam. – Neked ehhez semmi közöd az ég világon!

– Ó, azért nekem is közöm van hozzá, mert miattam raktak ki kislány! – mondta gúnyosan.

– Hogy micsoda, miket beszélsz te?

– Ahogy mondom, anyám beszélt az igazgatóval, hogy szeretne átvinni ebbe az iskolába. Az igazgató nem akart belemenni, de végül előállt a tökéletes tervével, hogy akkor kiraknak téged, a kis támogatott tanulójukat, hogy én mehessek helyetted. Jaj, úgy sajnálom!

– Te hol sajnálnád, te szemét liba? – vágtam hozzá a trágár szavakat.

– Nyugi, én békével jöttem. Van egy ajánlatom számodra. Ha örökre elfelejted Benjamin Styles - t, megbeszélhetem az igazgatóval, hogy maradj. Hm, mit szólsz? Rajtad áll a döntés, vasfogú!

– Én nem megyek bele semmi megállapodásba, azt felejtsd el Grace Thomas. És különösképp, mit akarsz te Ben-nel? Elcsábítod, egy kicsit hitegeted, hogy mennyire szereted, ezzel fájdalmat okozva nekem, aztán meg fogod magad, és kidobod?

– De kár, ellődted a poént – nevetett gonoszul.

– Ez nem vicces. Most azonnal húzz el innen a kis barátnőddel együtt. Nem érdekel a hülye egyezséged.

– Hát jó, te akartad így. Gyere, Ellye, menjünk.

Még hallottam, ahogyan odasúg valamit a barátnőjének, majd röhögve távoznak. Biztos én voltam a röhögés tárgya. Grace Thomas visszatért, újult erővel, és most el akarja venni tőlem Benjamint is. Ezt nem engedhettem meg, cselekednem kell, előbb – utóbb el kell mondanom Ben–nek az igazat.

A megaláztatás még ennél sosem fájt jobban. Hogy kérhet ilyet tőlem, csak úgy mondjak le Benjamin-ról. De azt fájt a legjobban, hogy Grace végig tudta, mit érzek a fiú iránt, és most csapott le a haragja nálam a legjobban. Utáltam mert ennyire ki akart velem szúrni és azért is mert megismertem. Ez a seb mindennél jobban feltépetik, ha arra gondolok, mit tett velem most és annak idején. Ez a gonosz lány pontosan tudta, mivel teheti tönkre az életem, megvolt hozzá a fegyvere.

Annyira elmerültem gondolatimban, hogy észre sem vettem, Lindy is itt van. Szegény, itt áll kővé dermedve,mint akinek fogalma sincs semmiről, ami körülöttem folyik. Ám, azért mindennél jobban örültem, hogy ő itt van mellettem, a legjobb barátnőm, és támogat mindenben.

– Jól vagy Cassie? – kérdezte halkan.

– Hát, nem igazán. De mindent elmondok neked,csak ne itt. Mi lenne, ha sétálnánk egyet? – kérdeztem.

– Nekem aztán teljesen mindegy, csak azt mond meg, hová menjünk!

– A bátyám említett egy versenyt kint a tisztáson. Mi lenne lekukkantanánk oda, és megnéznénk mi folyik ott?Majd útközben elmondok mindent az elejéről, ígérem.

– Oké-oké. Benne vagyok – mondta negédesen, nevetve.