Fájdalom felső fokon

̶ Cassandra… – suttogta a selymes, férfiasan mély hang a hátam mögött. Hívogató volt, és olyan vágyakozó, hogy képtelen voltam nem megfordulni. Félig megemelt szemöldökkel, csalódottan konstatáltam, hogy nem állt mögöttem senki. A gyönyörűen bársonyos hang, ami az előbb a nevemen szólítgatott, többé már nem hallatszott, csak a bömbölő zene, semmi több. Arcom egyre kezdett pirosodni a négypohárnyi gin-tonik után, bár úgy éreztem, ha kéne, még simán lemenne jó pár kör.  Körbe-körbe pillantgattam a táncparketten, hátha összeakadok valaki ismerőssel, de sajnos senkit nem találtam. Még csak Chris-t sem láttam a közelben, hogy csatlakoztam volna, és hallgattam volna szórakoztató beszédét. Próbáltam feltűnés nélkül elvegyülni a tömegben, nem szerettem volna idegenekkel megtárgyalni előbbi fellépésemet. A táncparkett eléggé zsúfolt volt, mindenhol mozgó párokat láttam, köztük aztán feltűnt a bátyám és Lindy. Ahogy gondoltam, összebújva táncoltak; Lindy ráhajtotta fejét Arnold vállára, és úgy vezette őt az álomvilágba. Olyan gyönyörűek voltak így, ketten együtt, egy szerelmes pár, akik érzik a szerelem elsöprő ízét. És Lindy kecsességéről nem is beszélve. Olyan elbűvölően szép volt abban a vörös árnyalatú koktélruhában, és a hozzáillő piros magas sarkúja kiemelte vékony, hosszú lábait. Arnold fogva tartotta csípőjénél szorosan magához húzta, és körkörösen simogatni kezdte a hátát, mire a lány még jobban simult párjához.

Szinte olyan volt, mintha már csak ők lennének azon a helyen, és csak nekik szólna ez a gyönyörű, hangulatos, és megnyugtató dallam. A dal szövege egyszerűen előtört a fejemből, és azon kaptam magam, hogy dúdolni kezdem az ütemes zenét.

A levegő egyre fülledtebb és fullasztóbb volt, a terem egyszerre kezdett el forogni velem, de még időben tartottam meg magam különben eldőltem volna, mint egy bowling bábu. Egy kissé megrettentem a hirtelen elgyengülésemtől, és gyorsan körbekémleltem, valaki észre-e vette, hogy majdnem leszédültem. Szerencsémre senkinek sem tűnt fel fura viselkedésem, úgyhogy ezt a kis semmiséget is az ital számlájára írtam. Épp azon gondolkoztam, talán megkereshetném Chris-t, amikor hirtelen feltűnt mögöttem, megfogta csípőmet; maga felé fordított, majd mélyen a szemembe nézett, és fogva tartotta a pillantásomat. Fura volt az érzés, mint az is, ahogyan nézett rám, azokkal a sötét, szexi szemekkel. Még jobban elpirultam, mint eddig. Lassan arcomhoz közelített hatalmas kezével, és óvatosan végigsimította sápadt orcámat, mire vérem felforrósodott, de a szívem nem vert gyorsabban, mint mikor Ben van a közelben. Kezdett furcsa lenni ez az aprócska érzelem… Vajon valamit iránta is érezhetek? Nem az nem lehet, én nem szerethetek egy idegent, akinek még csak a nevét tudtam, és semmi mást. Talán a testem akarta, de a szívem, legbelül nem. Észrevette fura reagálásomat, ezért elvette kezét arcomról, inkább a kezemet szorította meg, majd szó nélkül a táncparkett felé húzott. Gyengédem átkarolta a derekam, én pedig engedtem az érintésnek, ráhajtottam fejem erős vállára. Nem éreztem azt, hogy megállna az idő, vagy csak mi létezünk, és senki más, de ez is elég volt, hogy vele táncolhatok. Bár idegennek éreztem magam mellette, mégis engedtem a pillanat hevének, és hagytam, hogy formás ajkait az enyémre illessze. Éreztem, ahogyan nyelve megérinti szájpadlásomat, majd gyengéden, és szenvedélyesen hozzáérintette nyelvét az enyémhez. Édes nyelve megízlelte szám belsejének minden szegletét, aztán elhúzta ajkát az enyémről. Mondani akartam, hogy ne hagyja abba, folytassa, mert akarom ezt, de aztán szó nélkül a nyakkendőjénél fogva magamhoz húztam egy újabb szenvedélyes csókra. Ez már jóval forróbb és érzékibb volt, mint az előző, egyre jobban kezdtem magam beleélni az érzésbe. Nem tudom melyikünk távolodott el előbb a másiktól, ő vagy én, de a csók emléke nagyon erős volt, és kétlem, hogy ezt valaha is el tudom felejteni.

A lassú számnak vége lett, és átváltott egy ütemesebbre; ismét Lana del Rey mély hangja szólalt meg a hangszórókból. Chris boldogan mosolygott rám, én pedig úgyszintén; jól esett, hogy valaki annak ellenére, hogy szinte még idegen számomra, így foglalkozik velem. És azt hiszem ez neki is különleges pillanat volt, hogy velem lehetett. Kézen fogva mentünk a bárpulthoz, majd kért nekem egy erősebb italt. Sierra Tequila. Ütős egy pia. A pultos srác kedvesen ránk vigyorgott; egy ideig engem kémlelt, majd visszafordult Chrishez, hogy elvegye az italért járó pénzt. A fiatal srác, aki majdnem egy idős volt velem, átadta a visszajárót, és a két italt.

Chris megköszönte a két pohár italt, majd beszélgetésbe elegyedett az ifjú sráccal. Pár kisebb mondatot még megértettem a beszélgetésükből, aztán már kezdtem unni a hallgatást, ezért felhajtottam a tequilát, és visszatértem a táncparkettre, majd táncolni kezdtem egy pörgős Demi Lovato számra, ami nagy kedvenc volt. Együtt énekeltem vele a Neon Light című számot, teljesen beleéltem magam a pillanatba. Szerintem, ha most bárki megszólított volna, észre sem vettem volna. A refrénnél tartottam, amikor Chris csatlakozott hozzám. Kicsit vadabbul szorított magához, mint korábban, majd keményen számra tapasztotta nedves ajkát. Talán azt képzelte, ha már korábban átadtam magam egy kis szórakozásnak, akkor most sokkal vadabbul is megközelíthet. Csakhogy arra nem gondolt, hogy én nem szeretem a durva természetű embereket. Szerettem a gyengédséget és minden mást, de ez az egy, amit nem bírtam elviselni, ha egy férfi így bánik egy nővel. Határozott kézmozdulattal löktem egyet rajta, majd arcon csaptam, még utoljára mélyen a szemébe néztem, és elmentem volna, amikor visszarántott, mint egy gumikötelet. Erősen megszorította derekamat, és nem engedett, próbáltam kapálódzni, hátha kiszabadulhatok egy óvatlan pillanatban, de ez sem segített. Fogva tartott, én pedig nem menekülhettem, bármennyire is szerettem volna. Hiába emeltem fel hangomat, a hangos zenétől senki sem hallhatta segítségkiáltásomat. Azt gondolták, túl sokat ittam, majd lerészegedtem, és biztosan most csak az alkohol beszél belőlem. Remek, hiába kiáltottam, senki sem foglalkozott velem, mintha egy szellem lennék a sok emberi lény között.

– Mit művelsz, Chris? Engedj már el! – sikítottam.

– Azt hiszed, szórakozhatsz velem kislány? Nálam mindennek megvan az ára. És mivel teljesítettem kérésedet, most te fogsz nekem engedelmeskedni!

– Azt te csak hiszed! Eressz el, ha mondom, különben sikítok! – fenyegettem.

– Hiába sikítasz, kicsi mókusom, senki sem hallja, még te idióta Benedet sem érdekli, hogy mi van veled. Nem érdekled őt, más elfoglaltságot talált magának.

– Nem igaz! Tudom, hogy valahol figyel engem, és ha meglátja, hogy bántasz, meg fog ölni, hallod? Kérlek, ne csináld ezt, semmi értelme! – próbáltam kedvesebben beszélni hozzá.

– Felejtsd el!  Most szépen velem jössz, és kussolsz, megértetted? – mondta artikulálatlanul.

– Nem akarok veled menni. Kérlek, eressz el! A bátyám keresni fog, észre fogja venni, ha eltűntem, és tudni fogja, hol keressen! Ne csináld ezt, Chris! – óvatosan végig simítottam hatalmas kezén.

– Kussolj!

Kirángatott az épületből a sötétségbe, majd betuszkolt kocsijába, és megparancsolta, hogy meg ne mukkanjak, vagy máshoz kell folyamodnia. Nem tehettem mást, mint engedelmeskedtem, próbáltam csendben maradni, de félelmem egyre csak nőtt bennem. Tudtam, hogy nem kellett volna megbíznom benne, hisz szinte alig ismertem. Életem legnagyobb hibája volt, hogy megbíztam benne és engedtem a csábításának. Gondolhattam volna, hogy semmit sem adnak ingyen.

Beindította a motort, ami hangosan felbőgött, majd sebességbe rakta, hogy elinduljon, de annyira nem figyelt, hogy észrevegye, Ben hátulról az autó felé tart. Egy célzott ütéssel kiütötte Chris oldalánál az ablakot, ami szilánkosra tört, majd kirángatta őt, és egy jókorát ütött az arcába. Megbizonyosodott róla, hogy ő már nem tud nekem ártani, ezért sietősen felém rohant, hogy lássa, minden rendben van-e velem. Láthatta könnybe lábadt szememet, elkomorodott arcomat.  Kemény arcvonásai ellazultak, és átváltott egy szánalommal teli tekintetre. Sajnálta, hogy ez történt velem, és nem segíthetett korábban, de örült, hogy nem esett bajom. Hát igazából lelkileg sérültem, és az még fájdalmasabb volt, mint bármi más.

Kontyba fogott hajam teljesen szétzilálódott, rövid szoknyám majdnem felcsúszott. Igazából elég ramatyul festhettem. Ben óvatosan hátamra tette a kezét, majd lábaim alá nyúlt, és felemelt. Gyengéden végsimított kócos hajzuhatagomon majd, majd következett a mély szemkontaktus.

– Jól vagy Cassandra? Nem sérültél meg? - kérdezte aggódva.

– Nem, jól vagyok, neked köszönhetően. Ha te nem vagy, nem is tudom mit tett volna velem ez az őrült. Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Nem kellet volna miattam bajba kerülnöd vagy az agyalágyult bátyám parancsát követned – mormogtam a vállába.

– Ne mondj semmit. Most nem ő a lényeg, hanem te.

– De…

– Sss. Hazaviszlek – mondta halkan.

Az anyós ülésen kucorogtam a takaróban, amit Ben adott és kémleltem az elsuhanó tájat. Már koromsötét volt és csak az a keskeny, ködös sáv látszódott az útból, amit a kocsi reflektorai megvilágítottak. Nem éreztem, hogy a kettőnk közé beállt csönd kínos lett volna, de mégis kissé feszélyezett a helyzet.

A szemem sarkából lopva Benre pillantottam és addig néztem, míg észre nem vette; abban a pillanatban elkaptam a tekintetem és az orromig húztam a takarót.

Egész úton egyikünk sem szólt egy szót sem. Úgy tűnt, Ben teljesen a gondolataiba merült, arca gondterhelté vált, vonásait megkeményítette a reflektor visszaverődő fényei. Kényszerítettem magam, hogy ne bámuljam. Az oldalamra fordultam és lehunytam a szemem. Késztetést éreztem rá, hogy Ben felé forduljak, de ha elkezdtem volna beszélni, akkor tuti, hogy hadarok és összehordok minden hülyeséget.

Hideg levegő csapta meg az arcomat, mire azonnal felébredtem.

– Mmm… Mi történt? – mormogtam kissé kómásan.

– Csak elaludtál – mosolygott halványan Ben.

Nagyot nyeltem és megnyaltam kiszáradt ajkaimat. Percekig nem szólaltam meg, mérlegeltem.

– Tudom, hogy ezt reggel úgyis meg fogom bánni… - suttogtam alig hallhatóan, de ha utólag nem állna túl fényesen a szénám és talántán szóba is kerülne a dolog, akkor betudhatom az alkohol hatásának.

Az orromat végighúztam Ben állán, majd mielőtt még reagálni tudott volna, számat az övére szorítottam. Ajkai puhák voltak, leheletén éreztem a whisky aromáját és annak a rágónak a mentolját, amit nem rég dobott be. Ujjaimmal a hajába túrtam, erősen szívtam magam az illatát, hiszen ki tudja, hogy mikor érhetek újra hozzá. Ezek után nem csodálnám, ha nem akarna többé látni… talán mégsem kellett volna letámadnom…

Úgy tűnik, nem találtam túl jó kedvében a sorsot vagy csak szimplán pikkel rám, mert muszáj volt ennek az idilli pillanatnak megtörnie.

– Áh… Szörnyen érzem magam. – Mintha egy vihar készült volna kitörni a gyomromban. – Ben, tegyél le… - nyüszítettem kóválygó aggyal.

Pont, mikor talajt éreztem a lábam alatt, gondolta úgy a testem, hogy nem kedveli mindazt, amit megittam. Halálosan kínos volt a helyzet, mert szegény Ben állt a tűzvonalban, így minden, ami kijött belőlem, az az ő ingén landolt.

– Istenem… - undorodva köhögtem a számba került gyomorsavtól. – Annyira sajnálom – a tenyerembe temettem az arcom, de hiába próbáltam visszafojtani a könnyeimet. Elkezdtem a ház felé rohanni. Útközben a takaró lecsúszott a testemről és a lábam köré gabalyodott. A poros földre estem, mint egy törött szárnyú madár. Testemet zokogás rázta; hirtelen képtelen voltam tiszta fejjel gondolkodni. Csak én voltam, a föld, az engem körülvevő hideg levegő… és a tudat, hogy mennyire beégettem magam.

– Hé, Cassandra… - szólt Ben, de nem mozdultam. – Jaj, kislány. – Megfogta a karomat és felemelt a földről, majd a szemembe nézett.

– Túl nagy szívességet teszel a bátyámnak.

– Egyáltalán nem miatta csinálom, Cass. Miattad. De Arnold… - élesen beszívta a levegőt –, a legjobb barátom, te pedig a húga vagy. Ilyet nem „szokás” tenni.

– Igen. Igazad van. Bocs, hogy lehánytalak, jövök neked egy inggel. – Lefejtettem magamról a kezét, majd levettem a cipőmet és mezítláb indultam el. Az ismerős ösvény egyből feltűnt a ködben. Ben megvárta, míg kikerülök látóhatárából, majd felbőgött a motor, és elment, egyedül hagyva engem a sötétben.

 A kusza emlékek álma újra fejen csapott, és fájdalmasan, elszorult szívem, ismét előtörtek könnyeim, és keservesen sírtam. Egyszerre sirattam a múltam és a jövőm, és ki tudja, még mi következik, vagy, hogy mennyit kell még szenvednem. Rettenetesen rossz dolgot tettem, megcsókoltam őt, úgy, hogy nem voltam józan, annak ellenére, hogy ő akarta vagy nem ezt az egészet. Fájó volt a visszaemlékezés, mennyire jó volt ez az egyetlen kusza csók, de nem is volt csóknak nevezhető, hisz csak egy pillanatra értek össze ajkaink. Ám így is érzetem édes szájízét, és hallottam saját lüktető szívverésem. Szerelmes voltam belé, és ő még csak nem is tudja.

Lábam súlya alatt ropogott a friss, nedves, burjánzó fű. Gondolataimban mélyen elmerülve kullogtam végig ezen az ismert ösvényen, de sajnos eléggé figyelmetlen voltam, és elestem egy észrevétlen ködarabban. A kő felsértette a bőröm; friss vér csöpögött a zöld növényzetre. Ráadásként még egy jó nagyot zakóztam is, és elég valószínű volt, hogy a bokám kiment. Éles fájdalom rohant végig minden porcikámon. Rettenetes érzés volt, és a kiment bokámnak köszönhetően, valószínűleg itt éjszakázom majd, kint a ködös, hideg időben. Fájdalmas nyögésem megszakította az eddigi csendes erdei világot.

Úgy éreztem az egész világom összetört e csók után. Nagyon megbántam, amit tettem, akkor is, ha az alkohol rásegített, hisz ez nem én voltam, hanem egy teljesen idegen, aki áldozatául esett egy erősebb piának. Így fetrengtem én, egymagamban, vérző sebekkel a nedves fűben, és senki nem sejtette, hol vagyok, talán Ben, de ő biztos azt hitte, már rég az ágyamat nyomom.

A kihalt csendben egyszer csak megcsörrent a közelben egy mobil, bár sejtelmem sem volt, hogy magamnál hordom a készülékem, ügyetlenül a hang forrása felé nyúltam. A telefon kijelzőjén Arnold neve villogott, megnyomtam a hívásfogadó gombot, és rekedtes hangon szóltam bele.

– Jaj, Istenem, Cass! Hol vagy? Már mindenhol kerestünk téged Lindy- vel, de senki nem tudott felőled semmit. Na, jó kivéve azt a rohadékot, Chris-t, aki elég ramatyul nézett ki, volt az arcán jó pár monokli. Egész véletlenül nem tudod mi történhetett vele? – kérdezte idegesen.

– Nézd, most nem érek rá magyarázatot adni. Itt vagyok az ösvénynél, ami a kis tisztásra vezet – feleltem fájdalmasan.

– Mi? Mit csinálsz te ott?

– Mindent elmagyarázok, csak gyere értem, kérlek… asszem, kibicsaklott a bokám.

– Jaj, te lány, mit műveltél magaddal… – sóhajtott fel hangosan. Mindjárt ott leszek, addig meg ne mozdulj! – adta ki az utasítást szigorúan.

– Hogyan is tudnék megmozdulni, mindenem sajog – nyögtem.

Arnold kinyomta a telefont, én pedig visszadugtam a mobilom a melleim közé, a láthatatlan helyre, ahonnan kiesett miközben itt bukdácsoltam. Megpróbáltam talpra állni, de a fájdalom egyre csak nőtt, ahogy megmoccantam.  Az idő későre járt, egyre jobban kezdtem dideregni, libabőrössé vált a bőröm.

Azután egy ismerős hang hallatszott a távolban, egyből felismertem tulajdonosát. Felkiáltottam, hogy hallja, a közelben vagyok, így talán könnyebben rám találhat. Majd hangos csörgések közepette megjelent, a bokrok között kirajzolódott alakja. Arn amint meglátta elborzadt külsőmet, azonnal hozzám sietett, végignézett szánalmasan sérült külsőmön, aztán egy erős, határozott mozdulattal felkapott ölébe, egy cuppanós puszit nyomott fejem búbjára, és azt suttogta, minden rendben lesz. Határozott hangjától megnyugodtam, és súlyos szempilláim lecsukódtak, nem reagáltam tovább, elnyomott az álom súlyos árja. Legközelebb akkor tértem magamhoz, mikor már a szobám kényelmes ágyában feküdtem, bebugyolálva vastagon takarókkal, homlokomon egy neves törlőkendő pihent. Anya fáradt, karikás szemekkel figyelt a szoba sarkában álló fotelből. Látszott rajta, mennyire aggódik értem ebben az időben is, ezzel bizonyítva nélkülözhetetlen szeretetét. A bátyám nem volt itt, de tudtam, valahol a közelben van, hogy vigyázza álmomat. Szerettem, ha ennyire védelmező, és szeretetteljes velem szemben. Ő volt az én hőn szeretett testvérem, és soha nem akartam őt elveszíteni, bármi ára is legyen, nem hagyhat itt engem egyedül, anyával. A hiánya fájóbb lenne, mintha egy lovat veszítenék el a nagyiék tanyáján. Bár ritkán jártam le a tanyára az alföldön, de így is fájón érintett egy patás barátom elvesztése is.

– Hol vagyok? – nyögtem félkómásan.

– Szia, kicsikém. Itthon vagy velem és a bátyáddal biztonságban – tette hozzá aggodalmasan.

– Annyira fáj mindenem – mormogtam a takaró alatt.

– Tudom, édesem. Elhiszem. De most neked az a legjobb, ha kipihened magad, aztán majd holnap beszélgethetünk – mondta negédesen.

Anyai szeretet erősebb volt, mint hittem, főleg, hogy látta, így fekszem tehetetlenül, szenvedve. Végig itt ült mellettem, mert tudta, szükségem lehet rá. Mert szeretett, és ez soha nem fog elmúlni.

Próbáltam anyura mosolyogni, ő kicserélte a borogatást forró homlokomon, puszit nyomott arcomra, és magamra hagyott, hogy kipihenjem a mai nap fáradalmait. Minden elcsendesedett, csak kutyám szuszogása hallatszott a néma csendben, ahogy egyenletesen lélegzett.

A féltékenység ereje

A gardróbom polcait rámoltam, de hiába, mert egy normális, a mai estére alkalmas ruhát sem találtam. Minden oda nem illő darabot az ágyamra hajigáltam, figyelembe sem véve barátnőm, aki az ágy szélén ült, és aggódva figyelte aggasztó viselkedésem. Ha nem ismerne ennyire, akkor azt is hihetné, hogy kezdek megőrülni. Lassan már a szekrény egész tartalma a matracon pihent, de a megfelelő ruha még most sem került elő. Bárcsak előbb gondolkodtam volna ezen, és elmehettem volna az egyik butikba bevásárolni a mai estére. Kezdtem feladni a keresést, amikor Lindy szólalt meg mögöttem.
̶ Mit szólnál hozzá, ha ma az egyik legdögösebb ruciban feszítenél?
̶ Az ég szerelmére, Lindy, honnan szerezzek egy olyan dögös rucit? – kérdeztem feszülten.
̶ Nyugi, azt még el sem mondhattam, honnan lesz! Megkérhetnélek, hogy lazíts egy kicsit, és hagyd, hogy segítsek? Rossz nézni, mit meg nem szenvedsz egy ruha miatt.
̶ De hát, mégsem mehetek egy egyszerű farmerban, meg pólóban, úgy néznék ki, mint egy bohóc a sok normális ember között. Mégis hogy festenék, ha bevonunék egy ilyen rongyos viseletben, míg Grace egy igazi bálkirálynő pompájában jelenik meg, oldalán az én Benemmel – mondtam mérgesen.
̶ Jól van Cass, semmi baj, akkor is te leszel a világszépe, arról gondoskodom!
Mire válaszoltam volna, felugrott az ágyamról, megfogta kezem, és kifele húzott az ajtón. Fogalmam sem volt hová akar vinni, csak az számított, hogy láthassam őt, a fiút, aki elrabolta törékeny szívemet. Bár azért, igen is számított milyen ruhát viselek ezen a különleges estén, hisz egy elég jóképű pasi hívott meg, hogy legyek a társasága. De én nem ezért megyek. Csakis azért tartok Lindy-vel erre a bulira,mert látni akarom a férfit, akit szeretek, és meg akarom magamnak szerezni, elvenni attól a nőtől, aki tönkretenni készült az én életem és egyben Benét is. A gyomrom le s föl liftezett annak a nőszemélynek a gondolatára. Lindy szorosan fogta aprócska kezem, és lefelé húzott magával a lépcsőfokokon, közben odafigyelve, nehogy megbukjak egy fokon. Felnevettem barátnőm figyelmességére, oly annyira tetszett az, ahogyan gondoskodni próbált rólam. Magas sarkú cipője koppant a hideg padlón, az én meztelen lábfejem majd lefagyott a dermesztő hidegben, mert meg sem várt, míg papucsot veszek, csak szó nélkül magával húzott. Felém fordult, és egy hatalmas vigyorral jutalmazott, az olyan még nem tudhatod mi vár ma még rád, barátnőm stílusban. Jaj, nekem, mire készülhet Lindy, és én miről nem tudok... Végül a nappaliban kötöttünk ki, és amikor megláttam a gyönyörű ruhadarabot anya mellett, a sarokülőn, egyszerűen szóhoz sem jutottan, teljesen ledöbbentem a látványától. Csak ránéztem, és elképzeltem magamon, némi sminkkel megspékelve,és egyszerűen megbabonázott, egy egyszerű ruha, ami egyszerre volt gyönyörű és merész. Anya sétált felém, megragadva a kényelmes ülőhelyen simuló halványkék szatén ruhát, ami a leggyönyörűbb volt, amit valaha láttam. Anya azzal a kedves anyai szeretetével simított végig az arcomon, mint mikor kicsi voltam. Izgalomtól remegő kezembe adta a ruhát, és noszogatott, hogy tüstént vegyem fel. Továbbra is ámuldoztam, és magamban kérdezősködtem, vajon honnan lehet ez a gyönyörűséges estélyi ruha. Barátnőm látta, egyhamar nem mozdulok meg a dermedtségemből, ezért a szobámba vezetett, hogy segítsen felvenni. Magam is meglepődtem mikor a ruha passzolt testemre. Szűk csípőrésze összhangban volt vékony derekammal, és eléggé rövid volt, mert vékony lábaimat úgy kiemelte rövidségével, mint még soha. Oldalt egy kicsit bolondították egy kisebb nyílással, ami betekintést nyújtott érzékien vékony csípőmre. Soha nem érzetem magam még ennyire szépnek és sugárzónak, mint ma. De a kérdés nem akart megnyugtatni, hogy vajon mennyibe kerülhetett ez a méregdrágának kinéző szatén ruha?
Lindy megkért, forogjak körbe, hogy megcsodálhasson. Már majdnem elszédültem, úgy állított meg, hogy közelebbről is szemügyre vegyen.
̶ Gyönyörű vagy Cassandra Ames! – mondta ellágyult hangján.
̶ Köszönöm, Lindy. Annak is érzem most magam.
̶ De még nem vagy kész, ugye tudod? Még a sminked nincs kész. Majd akkor mit fog szólni az a kis dög, ha meglát téged ma este. Meglásd, ki lesz akadva, amint meglátja, Ben a szemét rajtad legelteti.
̶ Mindent köszönök neked, Lindy. Sosem akartam nálad jobb barátnőt.
̶ Nagyon örülök, hogy így érzel, Cass – ölelt meg a barátnőm szorosan.
̶ De ne feledjük a sminket sem – mondta kedvesen.
Míg ő az arcom kiszépítésével foglalatoskodott, addig én csodálattal bámultam a csillogó gyöngyszemeket, melyek kissé merész dekoltázsomat díszítették. Ennél szebb ruhát nem tudtam volna még elképzelni sem, és így, hogy most már engem ékesít, nincs semmi ellenvetésem a mai estével kapcsolatban. Viszont elképesztően kíváncsi vagyok az idegen fiú nevére. Vajon milyen tervet eszelt ki ma estére? Remélem, bízhatok benne, annyira, hogy ne verjen át. De miért érdekel engem ennyire ez a srác, mikor én mást szeretek? Az a gyanúm, hogy nagyon megtetszettem neki, és ezért az ismeretlen az én szerény társaságom.
Lindy befejezte egy utolsó ecsetvonással az orcám szépítését, majd enyhe ajakrúzzsal kente ki számat. Mondanom sem kell, mennyire odafigyelt a legkisebb hibák elkerülésére. Mire kész lettem, az imént elhajított kis tükröt adta a kezembe, hogy megnézhessem átalakított külsőmet. És akkor megláttam egy teljesen idegen nőt, nem is egy lányt, szinte magamra sem ismertem hirtelenjében. Ki ez a nő? – dünnyögtem magamban.
Eper szőke hajzuhatagom egy egyszerű, hagyományos fonott kontyban állt a fejem búbján, csak egy kusza göndör tincs lógott. Máris elképzeltem a pillanatot, amikor betoppanok, és Ben meglát, majd eláll a szava és azt mondja, Cassie, szeretlek. Mennyire várom azt a pillanatot, hogy egyszer hallhassam, ezt az egyetlen egy mondatot szájából. Bárcsak igaz volna minden álmom, és ő is viszont szeretne engem. Semmit sem szerettem volna jobban, mint ezt a gyönyörű férfit.
Lindy elpakolászta a tömérdek festéket, majd még egyszer kedvesen rám mosolygott. Csodaszép, csillogó szemeiből sugárzott a jószívűség és a boldogság legmelegebb árnyalata, amit a bátyám iránti szeretet táplált. Nagyon örültem, hogy ők végre egymásra találtak. Drukkoltam nekik, és ez úgy látszik, megtette hatását. Már elég rég óta tetszett Arnoldnak Lindy, csak valahogy nem merte elmondani vagy kimutatni mostanáig. Mostantól kezdve egy boldog fiatal párt alkottak ők egy ketten, két testben egy lélek. Bárcsak én is megtudhatnám, milyen érzés is valójában szeretni valakit, aki hozzád tartozik, akit szerethetsz mindennél jobban. Csupán egy kisebb akadályt kellett átlépnem, hogy végre merészeljek megszólalni Ben közelében. Bármi legyen az, csak szólaljak meg, nem játszhatom a néma kislányt, ha egyszer nem vagyok az.  
Sietősen magamra rángattam a ruhámmal egyező színű magas sarkúmat, belekaroltam Lindy-be, és úgy ballagtunk lefelé, a lépcsőn. A bátyám természetesen már türelmetlenkedve várt ránk odalent a nappaliban. Egyszerre tátotta a száját és düllesztette hatalmas mandulavágású szemeit felénk. Nem tudtam, melyikünk megjelenésén döbbent le a legjobban, de elég nagy benyomást kelthettünk előtte. Így biztos féltékeny lesz, ha meglátja egyetlen fiú közelében is. Az éhes szemekben felcsillant a vágy és a lány iránti szeretet, de persze, amikor rám nézett teljesen ellágyultak arcvonásai, majd azzal a helyes, macsós vigyorával jutalmazott, de az arca azt sugallta, hogyha bárki is a közeletekbe merészkedik ma este, a nyakát töröm. 
Hozzánk hasonlóan ő is elegánsan öltözött, egy fekete, markáns zakót, és hozzá illő nadrágot, cipőt viselt, ami kihangsúlyozta izmos felsőtestét, és vékony, de erős derekát. Lindy mosolyogva, ám egy kissé elpirulva lépdelt a bátyámhoz, majd aprócska kezét összekulcsolta Arnoldéval. Látva boldogságukat, teljesen elérzékenyülten sétáltam utánuk, kicsit inogva, a fura, de kényelmes magas sarkúban.
Az Enterlandben minden olyan más volt, mint ahogy azt képzeltem. Én egy teljesen elfajult helynek hittem, sok alkoholistával, és balhés emberekkel, helyette pedig egy civilizált épülettel találtam magam szemben. A maga módján volt elegáns, sötét és titokzatos olyan világ, amiben szívesen elvesztem volna. A berendezés modern, letisztult, sötét vonalai, a falak között megbúvó rejtelmes homály egyre beljebb vonzott. A hangfalakból egy Lana remix szólt, mikor Lindy-t és Arnoldot magam után húzva leültem az egyik lakk fekete bárszékre. Körbefuttattam a tekintetem az embereken és meglepve tapasztaltam a bizalmas, kutató, néhol szinte már bűnös erkölcstelenségre csábító pillantásokat.  Megilletődötten sütöttem le a szemem; a pultot bámultam.
̶ Jó kis hely, ugye? – kérdezte Lindy a fülemet eltompító zenét átordítva.
̶ Aha. Igyunk valamit! – intettem a csaposnak, aki pár perc után hozta is az italainkat. Mindketten csendben ittuk a gin-tonicunkat, majd mikor elfogyott én kértem egy újabb kört és az itallal a kezemben, barátnőmmel az oldalamon, mivel Arn nem volt valami táncos kedvében, megindultam a táncparkett felé. Nem akartam lerészegedni, de a kezdeti feszültséget remekül oldotta az a kis gin, amit megittam, így már felszabadultan tudtam táncolni. Energikusan mozogtunk, hol egymás nyakába borulva nevettünk, hol pedig eszeveszettül táncoltunk az újabb és újabb dalokra.
Éppen együtt énekeltem Lanával, hogy „Csókolj meg erősen, mielőtt elmész”, mikor megéreztem, hogy hátulról egy test simul hozzám és egy kar fonódik a derekamra.
̶ Örömmel – duruzsolta a motoros srác a fülembe; egy pillanatra ledermedtem.
̶ Hát te meg ki vagy? – ordította Lindy.
̶ Chris, Christian Forgusson – kiáltotta vissza, majd felém fordította a figyelmét. – Gyere, meghívlak!
Lindy-re pillantottam, aki dorgáló pillantásával jelezte, hogy mit várok az ő engedélyére, menjek, dobjam be magam. A bárpult felé haladva Arn neheztelő pillantást vetett a partneremre, de nem szólt egy szót sem, csatlakozott Lindy-hez.
̶ Ben hamarosan itt lesz – mondta Chris.
̶ Na, ja. És mi a terved? – kérdeztem és ujjaimmal izgatottan doboltam a pult fényes felületén.
̶ Majd meglátod – ajkán sejtelmes mosoly játszott.
̶ Miért nem árulod el?
̶ Jobb, ha nem tudod előre. Úgy sokkal természetesebb lesz a reakciód – felelte szenvtelenül. Megvontam a vállam, elvégre mégis milyen durva dolgot tehet?
̶ Egy gin-tonicot! Sok ginnel! – kiáltotta a pultosnak.
̶ Honnan tudtad?
̶ Megérzés – nevetett. – Na, jó nem. Láttam, hogy mit kértél.
̶ Lenne egy kérdésem…
̶ Még egy? – kérdezte tettetett szemrehányással.
̶ Miért segítesz nekem?
̶ Láttam, hogy mennyire őrlődsz és… megsajnáltalak. Tudom, hogy milyen érzés, ha ő észre sem vesz, te pedig csak állsz és távolról sóvárogsz utána. Látod, hogy milyen boldog mással és ez az érzés szíven döf. Ben egy igazi barom. Nem is értem, hogy nem vesz észre téged. Ha itt a teremben – mutatott körbe – rajtad kívül minden egyes csaj – teszem azt, meztelen lenne, még akkor is te lennél a legdögösebb.
Elpirultam és lesütöttem a szemem; ujjaimmal a poharam szélén köröztem, majd egyszerre kiittam a tartalmát.
̶ Jaj, Chris… Te túlontúl… kedves vagy – hebegtem zavaromban.
̶ Csak őszinte voltam – mosolygott kedvesen, majd hátrapillantott. – Na, itt is van… - horkantott.
A bejárat felé néztem és abban a pillanatban elakadt a lélegzetem. Esküszöm, Beyoncé is tudja, hogy mikor kell ilyet énekelni: „Mélyen a szemedbe nézek, Egyre jobban megérintesz, újra és újra…”. A mai estére már elegem van az ironizáló dalszövegekből. Ráadásul ez a Crazy In Love újabb… hogy is mondjam… bujább változata volt és Ben… pedig egyenesen a szemembe nézett. Mielőtt még rabul ejtette volna a tekintetem, meg tudtam szemlélni a külsejét is. Egyszerű fekete inget és Armani öltönyt vett fel fekete farmerral és… A fenébe, túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Elszorult a szívem, mikor feleszméltem, hogy Grace is ott áll mellette. Nem tartom magam egy indulatos fajtának, de olyan szívesen estem volna neki, ott és akkor erős késztetésem támadt, hogy megtépjem a ribancot. Hát igen, a féltékenység…
̶ Csukd be a szád, mielőtt bele talál repülni valami – mondta kissé komoran Chris.
Gyorsan összeszorítottam az ajkaimat. Chris a kezeit a testem két oldalán a bárpultnak támasztotta, így el kellett szakítanom a tekintetem Benétől.
̶ Akkor show time, Cass! – vigyorgott.
̶ Mi… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Chris szája az ajkaimra tapadt. Kellett egy pár pillanat, míg rájöttem, hogy ez az egész csak színjáték és így akarja féltékennyé tenni Bent.
Bár fogalmam sem volt mit csinálok, és miért hagyom egy idegen férfinak,hogy csak úgy megcsókoljon, be kell valljam, még élveztem is. Ajkát durván tapasztotta puha számra, majd nyelvével gyengéden szétfeszítette ajkamat, engedélyt kérve, mire én megadtam azt. Szám bársonyos belsejét masszírozta nyelvével, majd nyelvünk féktelen táncot járt. Nem is nagyon törődtem mások figyelő vagy tiltakozó tekintetével, csak engedtem a szenvedélynek.
Igazából nem a legeslegjobb első csókom volt, de elment egynek. Anyu egyszer azt mondta, azzal lesz a legjobb és a legszenvedélyesebb, akit a legjobban szeretsz majd, és ezt ő is úgyszintén viszonozza. Bármennyire is kételkedtem szavában, mégis hittem benne, ha rátalálok az igazira, talán ez majd másképp lesz.
̶ Mégis, hogy képzeled…? Mit művelsz azzal a szerencsétlen teremtéssel? Leitatod, aztán ráugrassz, és jöhet a tapi? Ez a nagymester terve egy buta kislánnyal? – kérdezte dühösen a semmiből megjelenő Ben, majd durván arrébb taszította az imént hozzám simuló Christ.
̶ Nyugi haver, a lány velem van! Semmi közöd, ahhoz, hogy mikor csókolom vagy tapogatom meg. Te csak foglalkozz a kis bányarémeddel! Nagyon elcseszted ezzel a szépséges lánnyal az esélyed kisapám! És most féltékeny vagy, amiért ő velem van, és viszonozza csókjaimat, így van, nemde bár? – kérdezte kissé szemtelenül, de kíváncsian Chris.
Össze-vissza forgattam fejem a felém magasodó két alak között, teljesen tehetetlen voltam. Vajon most mit kéne tennem, álljak be közéjük, és tegyek rendet, vagy szaladjak el, mint egy gyáva nyúl? Végül az előbbit választottam. Ajakamat beszédre nyitottam, de nem tudtam, mikor lenne alkalmas közbeszólnom a két srác veszekedésébe, akik tulajdonképpen rajtam kaptak össze? Nem értem mi baja van Bennek, hisz úgy láttam elég jól megvolt Grace-szel, akkor meg m baja van?
̶ Na, jó. Elég volt ebből. Mindketten fejezzétek be azonnal! Nem látjátok, hogy mindenki minket figyel? – mondtam egy szusszantra.
Persze a Bejoncé még most sem hallgatott el: „Miattad olyan őrültnek tűnök édes,
Mostanában nem vagyok önmagam, bolond vagyok, ez nem vall rám. Megjátszottam magam, de nem érdekel. Mert a szerelmed a legjobbat hozta ki belőlem.”. Egyre hangosabban dübörgött a hangszórókból, ezért szinte semmit nem lehetett a másik beszédéből hallani. Valószínűleg ők sem hallották meg komoly kijelentésem, mert a macskaharc a prédaért tovább folyt. A fiúk között a feszültség egyre csak nőtt és nőtt, már azt vártam, hogy mikor ugranak egymásnak.
Még magam is meglepődtem, amikor hirtelen akaratom ellenére megmoccantam, és Chris elé álltam, majd felvettem a védelmező állást Bennel szemben. Ő továbbra is véres szemeket meresztgetett a védencemre, én pedig megpróbáltam csökkenteni a feszültséget. Azon kaptam magam, hogy annak ellenére, hogy mennyire haragszom most mindkettőre, Ben széles izmait, feszes vállait, és erős arccsontozatát bámulom. Szívem a torkomban dobogott, egy ritmusban vert a bömbölő zenével.  Azok a szemek, káprázatosak voltak, szinte el lehetett veszni benne, ha valaki nem figyelt oda. Én pedig már eléggé a szakadék szélén álltam, és azt vártam, hogy bezuhanjak a mély vízbe, és kiélvezzem minden egyes cseppjét, ahogyan most Bennel tenném ugyanezt.
̶ Menj innen, Cassandra! – ordította vicsorogva. Majd a többit elintézem én ezzel a fickóval. De azt megígérhetem, hogy nagyon megfizet, azért, mert megcsókolta a barátom húgát! – fenyegette a mögöttem álldogáló bűnöst.
̶ Nem megyek én innen sehová! Nem kell, hogy szívességet tégy nekem! Csak menj el, és kész – ennyit kérek! 
̶ Grace biztosan vár! – mormogta gúnyosan elcsábítóm.
̶ Te ne szólj ebbe bele, baromarc! Húzd vissza a karmaid, vagy valami máshoz folyamodok! – továbbra is csak fenyegette.
̶ Mégis ki kért arra, hogy védj meg engem, vagy szólj bele az életembe? – próbáltam túlkiabálni a hangos zenét. – Mert én nem kértelek arra, hogy játszd a hőst itt nekem!
̶ Megígértem a bátyádnak, hogy néha rád kukkantok, rendeben-e vagy, és megláttam ezt a piócát. Tehát ne csodálkozz, hogy bepöccentem!
̶ Hallod, húzzál már el innen! Nem látod, hogy szegény csajt teljesen sokkolod. Minek szólsz bele mindenbe?! Mi vagy te, a bátyja? Mert úgy tudom, hogy a testvérét Arnoldnak hívják, és nem Benjaminnak. Úgyhogy nem mondom még egyszer, húzz el innen a francba!
̶ Mondtam már, hogy dugulj el, te itt egy senki vagy! És szállj le a lányról, ezt sem mondom még egyszer.
̶ Cccccc, ejnye, ejnye. De rossz kedve van valakinek.
̶ Állítsd le ezt az idiótát vagy beverem a nagy arcát! – kiáltotta artikulálatlanul.
̶ Nem lesz itt semmilyen verekedés. Te szépen visszamehetsz a barátnődhöz, mert úgy tudom vele jöttél, én meg csatlakozom Chrishez, mert ő legalább megért engem. Ja, és még valami – már nem vagyok többé kislány Ben. Ne nézz annak többé, hallod?
Eddig ellágyult az arcom egyre kezdett dühös arcvonásba átmenni, és szemeim is összeszűkültek. Kezem pofonra készen tartottam oldalamhoz szorítva. Nem akartam megütni senkit, de kezdtem az érezni, hogy szükség lesz rá még ma éjszaka. Végül Grace jelent meg a maga hercegnős külsejével, látva ideges partnerét, odalépett hozzá, majd megszorította kezét, aztán diszkréten felém vetette a leggyilkosabb mosolyt, amit valaha is láttam.
̶ Szia, Grace. Te aztán semmit nem változtál – mondtam negédesen.
̶ Hát, ami azt illeti te sem. Bár a ruhád terén kellemeset csalódtam. Őszintén szólva megleptél – válaszolt.
Kö… mondtam volna, amikor a zene leállt, és a mikrofonban egy hang az én nevem kiáltotta. Erősvolt, és határozott, mint aki tudja mit akar.  Mit sem tudva sétáltam a nevemet emlegető idegen felé, közben azon gondolkodtam, hogy mit kell tennem. Gondolom, énekelnem kell és ez talán még oké is lenne, de… itt sok ember van. Rengetegen látnak majd; látják, ha bénázok, ha eltévesztem a dalszöveget vagy bármi más kínos dolog történik. De mi van, ha nem teszem meg? Akkor tuti, hogy örökké bánnám a lehetőséget és arra meg főképp nincs szükségem. Bátorság, Cassie!
Mély levegőt vettem és megmarkoltam a mikrofont; bemondtam a DJ-nek a szám címét és vártam, hogy elinduljon a dal. Belülről harapdáltam a számat idegességemben, de próbáltam azért fesztelen külsőt mutatni az emberek felé, akik kezdtek felfigyelni rám. Az első hang előtt lehunytam a szemem és csak akkor nyitottam fel, mikor az első szó elhagyta a számat. Az elején kissé bátortalanul énekeltem, majd amikor láttam, hogy nem hurrognak le a színpadról, energia öntötte el a testem. Az adrenalin villámgyorsan száguldott az ereimben, felpörgetett és valami különös folyamat miatt a hangom keresztülszelte az egész termet és eljutott… hozzá. Éppen a refrénnél találkozott a tekintetünk és fonódott oly masszívan egymásba, hogy még Grace ügyködése, amit csak a látóterem széléről észleltem sem tudta szétszakítani. A szám csak mozgott, egymás után röppentek le az ajkaimról a szavak… Oh, szeress engem, Oh, szeress engem, Oh, szeress engem, Oh, szeress engem, Oh, szeress engem… mintha csak Bennek énekeltem volna. Őszinte voltam, dalban öntöttem ki a szívemet neki. Pezsgett a lelkem, a testem, minden érzésem beleöntöttem a dalba és olyan végkicsengést adtam a dalnak, hogy láttam, mikor Ben ajkai szétnyíltak a csodálkozástól. Az utolsó szavaknál újra lehunytam a szemem, de még így is magam előtt láttam Ben gyönyörű íriszeit, miközben énekeltem.
De a csillogás véget ért, én lesétáltam a színpadról a zajos forgatagba. Az adrenalin még mindig fűtött, ezért a bárpulthoz mentem és kértem egy újabb gin-tonicot jó sok jéggel. Éreztem, hogy valaki figyel, a tekintete lyukat égetett a koponyámba, majd pár pillanat múlva megláttam egy árnyékot, ami a mögöttem állóhoz tartozott.
̶ Cassandra…

A motorverseny

Némán ballagtunk végig az ösvényen, mely egy gyönyörű szép tisztásra vezetett. Még gyermekkoromban sokat jártunk ide apával és a bátyámmal. Emlékszem milyen jól érzetük magunkat, kint a szabadban. Apa majdnem minden héten elhozott minket. Annyira szerettem a mezei virágok között hemperegni, és az illatuk is káprázatos volt. Mindig emlékezni szeretnék ezekre a csodás emlékekre, amik az apámra emlékeztetnek. Amikor először tanította Arnoldot motorozni, és amikor engem oktatott ki a biciklim használatáról. Emlékszem mennyit estem, de apa mindig arra buzdított, hogy sohase adjam fel, se ezt, se az álmaim. Mélységesen fájt a seb, hogy apa itt hagyott minket. Mindennél jobban, de ő nem tehetett róla csakis a másik jármű vezetőjét nevezhetnénk felelősnek, azért amiért csak úgy otthagyta sebesült apánkat a fagyos úttest közepén. Az emlékképek hatására a gyomrom felkavarodott, és kibuggyant pár ártatlan kis könnycsepp. Lindy észrevette, majd együtt érzően szorította gyenge vállamat. Szánalommal teli képet vágott, amikor ránéztem, tudtam ő is átérzi, ami velem történt. Mindent elmondtam neki az életemről, cserébe ő mindig meghallgatott, és vígasztalt engem, mert igazi barát volt.

Éreztem, ahogyan a frissen burjánzott zöldellő fű megérinti lábamat. Szebbnél – szebb madarak cikáztak fejünk fölött, boldogan csicseregtek, fülemnek gyönyörű dallam volt. Ahogy lépkedtünk a füves úton, egyre jobban hallatszott a motorok zúgása. Szegény erdőlakó állatok, mennyire meg lehetnek ijedve ettől a hatalmas robajtól.

Lindy irányába fordítottam az arcom, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy felvilágosítsam a barátnőm a történtekről. Ám mint mindig, a terv most sem jött össze, mivel kedves bátyám hangtalanul jelent meg oldalamon, mire összerezzentem ijedtemben, de rájöttem vaklárma volt, ez csak Arn. Teljes motorszerkóban felszerelkezve, és milyen jól állt neki. Amit legelőször észrevettem az az volt, hogy a bátyám a barátnőmön legelteti hatalmas mandulavágású íriszeit. Majdnem kigúvadó szemekkel stírölte a lányt, és a levegő csak forrt közöttük. Vajon mi lehet itt? Kicsit zokon is vettem Arnold némaságát, és barátom kaján mosolyát látva, féltékeny voltam, mert a testvérem megtalálta, akit valóban szeret. Én meg itt csüggedek, mert nem merek megnyílni Ben előtt. Jól mondta annak idején Grace, én csak egy gyáva kis gyíkcsaj vagyok, aki nem meri kinyitni a kis száját, ha egy szexi fiút lát. És tudjátok mi a legrosszabb az egészben? Az hogy még igaza is van, mert az vagyok teljes egészében, egy ostoba liba, aki nem mer egy pasit megszólítani.  És ahogy láttam, milyen szeretetteljesen néz egymásra a számomra legfontosabb két ember, elkapott a sóvárgó vágy. Bízok benne, hogy Lindy jót tesz majd a bátyámmal, és Arn is megváltozik majd. Hosszasan gondolkodtam magamban, de a motorok hangos zúgása csak nem hagyott gondolkodni, ahogy közeledtünk egyre hangosabb lett.

És akkor… A szívem majd’ kiesett a helyéről, olyan nagyon vert, amikor megláttam Benjamin Stylest egy eléggé feszülős motor szettben, olyan jól nézett ki, mint mindig. Bárcsak megcsókolhatnám dúsan telt ajkait, édes csókokkal hinthetném testét. De ez sosem lehet így, mert gyáva nyúl vagyok, mint a kis nyuszi, aki fél a farkastól. Hatalmas kék színben pompázó krosszmotorjával felém közeledett, és egy nagy mosoly jelent meg szája sarkában, gyönyörű fogsora egyből feltűnt. És az a gyönyörű sima babaarca, jaj, Istenem, mindjárt összezuhanok. Ám amikor megpördültem tengelyem körül, Grace jelent meg a láthatáron széles mosollyal a száján. Várjunk csak, ez a mosoly nem is nekem szólt, hanem Grace-nek? Na, most van végem, ez a kis liba, azt hiszi, ennyivel lepattinthat Ben közeléből. Küzdeni fogok, ha kell, motorra ülök, vagy mást csókolok, de én szeretem Ben-t, és ez sosem fog változni, mindig nagy helyet foglalt a szívemben.

Életemben nem fájt még semmi ennyire, amikor megláttam Grace-t, ahogy felül Ben mögé, majd egy cuppanós puszit nyom az arcára. Próbáltam álarccal takarni igazi arcom, a könnyimet próbáltam visszafojtani, de mindez hiába, ugyanis annak ellenére eleredtek. Elfordultam, majd visszaindultam Lindy-ék irányába, de egy motoros srác jelent meg előttem, levette sisakját, majd kézen csókolt, és megkérdezte, elmennék- e vele egyetlen köröcskére a tisztáson. Természetesen egyből igent mondtam minden tiltakozás ellenére, ami az agyamban hangzott el. Apropó, említettem, hogy ez a srác is dögös volt a maga módján? De mégsem Ben volt. Kezem széles derekára siklott. Elmosolyodott, és beindította a motort, mire erősebben szorítottam a derekát.

̶ Félsz kislány? – kérdezte kíváncsian, hatalmas mosollyal a szája szélén.

̶ Dehogy. Honnan veszed ezt?

̶ Hát, abból, ahogyan szorosabban simulsz hozzám, mint az előbb – felelte nyilvánvalóan, minden szemrebbenés nélkül. – Mindegy kislány, akkor szoríts továbbra is erősen, és el ne engedj, hallod?

̶ Rendben. De nem kell aggódnod miattam.

Pontosan abba az irányba tartottunk, amerre kilőttek az előbb Benék is. Kíméletlen arcán huncut mosoly jelent meg, mire döbbenten néztem kék szemeibe. Bár hiába volt vadítóan jóképű, vagy kék szemű, nem hinném, hogy nálam bármit is elérhetne ezzel.  Úgy látszott, mesterien értett a lányok csábításához, és egy ilyen huncut mosollyal nem csoda. Kócos, sötétbarna, rövidre vágott haja meglebbent a szélben. Fekete bőrdzsekijéről áradt az orrfacsaró szag, ami csak egyvalamit jelentett – a srác cigarettafüggő volt. Hogy én egy ilyen fickó barátnője legyek, á nem… az képtelenség lenne. Kizárt. Utáltam, ha dohányoztak a közelemben, már csak a szagától elszédültem.

A mamutfenyőket kerülgetve száguldottunk a kitaposott ösvényen, egyenesen, Benék után. Mondanom sem kellett, azonnal megcsapta orromat a finom fenyő- és a virág illata; mélyen beszívtam a levegőt. Szívverésem egy ütemben vert a motor zúgásával, de az volt a meglepőbb, hogy egy kukkot sem szóltam az idegen srácnak a túlzott gyorsaságáért, valahogy most nem érdekelt a sebesség, vagy inkább annyira nem féltem már, mint amikor először a bátyámmal motoroztam. Csak az járt a fejemben, amit pár perccel ezelőtt láttam, nem hagyott nyugodni. Egyszerűen nem akartam elhinni, ami történt, bár Grace előre figyelmeztetett, előbb-utóbb úgy is megszerzi azt, amit akar.

Közben utolértük az említett párost, én meg mérgemben még szorosabban hozzásimultam a srác erős testéhez, majd megpróbáltam a lehető leggyilkosabb mosolyomat mutatni az ellenségemnek, aki épp szorosan simult a fiúhoz, akibe halálosan szerelmes voltam. Az idegen fickó hátra-hátrapillantott néha, egyben vagyok-e, és esetleg nem hagyott el valahol, bár ez lehetetlen lett volna, főleg, hogy úgy szorítottam, mintha az életem múlt volna mindezen. Meggyőződött róla, hogy egyben vagyok, és a világ legdögösebb mosolyát villantotta rám, amire tuti, hogy egy csomó lány begerjedne, mire én meg csak egy aprócska vállrendítéssel viszonoztam. Miközben ráérősen előre fordult, óvatosan Benjaminra tekintettem, és az őt ölelgető libára. Reméltem nem veszi észre, ha őt bámulom, de sajnos sikerült lebuknom előtte. Elkapta pillantásom, és fogva tartott, és azt vettem észre, hogy nem is akar engedni. Grace figyelmeztette, hogy az utat kellene figyelnie, nem a vasfogat, mire Ben hozzá fordult. Erre a kijelentésre jobban bepipultam, az arcom rákvörös volt az idegességtől, magamban elmondtam százféle cifra szót.

̶ Ne is foglalkozz ezzel a cafkával! Akkora pofája van, mint a bécsi kapunak, de ha bajban van, kibújik alóla egy ártatlan kis mentőszöveggel, majd elszalad anyucihoz – próbálta túlordítani a motor zúgását.

̶ Tényleg? Honnan tudod? Ismered? – kérdeztem már egyre kíváncsibban.

̶ Sajnos volt alkalmam megismerni. Egy buliban találkoztunk, mondanom sem kell, totál részegre vedeltem magam. És akkor megjelent ez a csaj, meg a kis barátnője, de csak messziről láttam őket. Elhatároztam, hogy elcsábítom, de még csak fárasztanom sem kellett magam azzal, mert amikor közelebb jött, megláttam a rusnya arcát. Komolyan mondom, a gyomrom le és föl liftezett a látványtól. Aztán rebbenés nélkül a szemébe mondtam, hogy kislány, de rút csúnya vagy, nekem nem kellesz, mire hisztisen visszaugatott valamit, de én őszintén szólva leszartam. Utólag még hozzám vágta, hogy megy anyucihoz, hogy beárulhasson. Nagyon szánalmas és égő egyben. Fú… gondolhatod, mennyire égtem.

Viszont kíváncsian várom, Ben haverom meddig szívatja majd a csajt. Mert az biztos, hogy nem az ő esete. Viszont te… nálad szebb csajt még nem láttam kislány, komolyan mondom.

̶ Nem, ez nem igaz. Akkor elárulok valamit, én is csúnya voltam, csak leszedték rólam a hülye fogszabályzót és megszabadultam az okulárémtól, helyette meg kontaktlencsét használok. Ja, és amit az előbb mondtál, arra én is rohadtul kíváncsi vagyok – vigyorogtam elismerően.

̶ Csak nem tetszik neked is a srác?

̶ Miből gondolod?

̶ Hát onnan, ahogyan rá nézel, és egyetlen pillantásoddal képes lennél megölni azt a libát – felelte, mindezt szemrebbenés nélkül.

̶ Akkor ezek szerint lebuktam? – hisz felesleges lett volna titkolnom, úgy is kiderült volna egyszer.

̶ Előttem fölösleges titkolózni, mert úgy is rájövök mindenre. Nem volt nehéz rájönnöm a te kis féltett titkodra, kislány! – vágta rá pimaszul. – Sőt mi több, még segítek is neked a célod elérésében, hamarosan az a pasi a te markodban lesz, azt megígérhetem!

̶ Rendben. Benne vagyok. De mégis mi a terved?

̶ Azt hagyd csak rám. Mondd csak, ugye jössz ma este az Enterlandbe? Nagy buli lesz.

No, hát ezek szerint ő is ott lesz ma este a bulin. Ez nagyszerű, egy eszköz a csábításomhoz. Most már csak azt kell elérnem, hogy Ben belém szeressen, és én végre elmondjam, hogy belé vagyok esve.

̶ De miért is kérdezed ezt?

̶ Jaj… Ne kíváncsiskodj már annyira, majd ha ott leszel, mindent megtudsz, de addig is lazíts kislány! – ezzel megállt a tisztás szélén, közben észre sem vettem, hogy visszaértünk.

̶ Viszont a neved még nem tudom.

̶ Előbb te! – kontrázott rá, mire újra beindította a motort, ami eddig állt.

̶ Miért akarod ennyire tudni? – kíváncsiskodtam.

̶ Azért, amiért te is tudni akarod az enyémet, nem cicám? – ezt már direkt hangosan mondta, hogy felmérgesítse a mellettem megálló Bent.

Legnagyobb meglepetésemre Ben arca teljesen elkomorult e szó hallatán, azt hittem már, hogy ráugrik szegény srácra, mint macska a prédájára. De nem, csak állt ott, és pillantása villámokat szórt. Grace-nek is feltűnt a kettejük között támadt viszály, gyengédem megcirógatta a dühös Benjamin arcát, de ő rá sem hederített. Én meg semmit nem értettem ebből, hisz úgy tudtam, Grace szaván fogat őt, de ezek szerint nem sikerült a terve. Vajon Ben most féltékeny lett a szexi idegenre, aki eddig engem szórakoztatott? Össze-vissza kapdostam a fejem a két fiúk között, vártam, mi lesz a következő lépés.

A bátyám persze tudja, mikor kell megérkeznie. Azonnal közbeszólt, és megpróbált rendet csinálni. Felém fordult azzal a „Cass mit műveltél már megint?” pillantásával, mire én továbbra is csak lestem ki a fejemből. Hiába minden, a bátyám addig úgy sem hagy, míg el nem mondok neki mindent részletesen. Szerette a bírót játszani, én meg nem szerettem hallgatni, amikor dirigál. Persze mindenért én voltam leszidva. Cass a rossz kislány, aki mindent elront. De most nem csináltam semmit, és itt van, megint én vagyok a hibás, mert ez az őstulok véres szemeket meresztget erre a szegény fiúra, miközben ő legalább vigasztalt. Arnold elnézést kért, majd félreinvitált, és még egyszer megkérdezte mi is történt itt. Mire én – mi közöd hozzá? És mi folyik közötted és Lindy között, és ne is tagadd, láttam a pillantásod, ahogyan rá néztél. Ez csak azt jelentheti, hogy nagyon is tetszik neked a barátnőm.

Arnold még mindig a megfelelő választ várta a kérdésre, mire határozottan megrántottam a vállam, és kigúvadó szemekkel leselkedtem Benjamin irányába. Akaratlanul is elmosolyodtam, arcom kipirult, közben észre sem vettem, hogy az idegen fickó is észrevette hatékony mosolyom, mert huncutul kacsintgatott felém, mire én már nem bírtam tovább, kiadtam magamból egy hatalmas nevetést. Nem akartam, hogy érdekeljen, hogy az egész társaság értetlenül néz felém, csak nevettem és kész. Arnold persze zavarában már a fejét fogta, és továbbra is kérdőn nézett felém. Hogyha ebből a reakcióból nem vette le a megoldást a kérdésre, akkor sosem fogja.

Kezdett kínossá válni a két fiú viselkedése, na meg az én szótlanságom is. Az egyik fiú majd’ megölte a szemével a másikat, az meg letojva az utóbbit, feltűnően velem szórakozott. Hát mindenesetre jó buli volt.

̶ Most akkor ki a hülye?

̶ Na, jó – szólaltam meg végül, de alig bírtam legyűrni a következő nevetőgörcsöt. – Megadom magam.

̶ Akkor végre elmondanád, mi folyik itt?

̶ Végül is semmi olyat nem tettem, amiért ennyire lekezelően kellene viselkedned velem szemben. Csak annyi, hogy elmentem ezzel az idegen, de tök kedves sráccal motorozni. Mire Ben teljesen kifordult magából, és elhatározta, kinyírja a szemével szegény fiút. Másrészt meg úgy gondoltam Bent túlságosan elfoglalja a Grace-szel való bóklászás – mormogtam az orrom alatt.

̶ Jaj, ne nyavalyogj már annyit, húgi. Megmondtam, hogy ez lesz.

̶ Én voltam a hülye, mert nem hittem neked, de most már beismerném, igazad volt ebben is, mint mindig mindenben.

̶ Jól hallottam, hogy ez egy vallomás volt az én morcos kishúgomtól? – kérdezte nevetve.

̶ Oké. De nem kell nagy ügyet csinálnod ebből.

Meg sem várva a tesóm válaszát aggódva lépkedtem az ismeretlen alak felé. Igazából nem direkt akartam csinálni, ám azt én sem tagadtam, hogy rohadtul jól esett látni azt az arcot, amit Benjamin vágott. Mintha őt annyira érdekelné, mit kezdek magammal. Foglalkozzon csak ő azzal a nyálas Grace-szel.  Talán féltékeny voltam, de akkor is kimondottan jól esett így látni a srácot.

̶ Mehetünk, Cassie? – kérdezte a bokorból előlépkedő barátnőm.

̶ Igen, persze. Még elköszönök a többiektől, aztán mehetünk – rikkantottam.

̶ Hát, akkor, sziasztok, skacok!

̶ Várj már, kislány, nem árultad el a neved! – kiáltotta a bőrkabátos srác utánam.

̶ Az még ráérhet este is! Addig is kösz mindenért – dobtam gyorsan a választ.

Mosollyal az arcomon hagytam el az ösvényt oldalamon Lindy barátnőmmel. Ő még megkérdezte miért vagyok ilyen vidám, mire én csak annyit mondtam, egyszerűen csak jó az időjárás. Neki sem kellett több, hatalmasat derült rajtam és a kijelentésemen is.  A nevetés visszhangzott a majdnem üres tisztáson.

̶ Khm… mikor akartad elmondani a bátyám és közted lévő „kapcsolatot”? – kíváncsiskodtam.

̶ Szóval észrevetted.

̶ Ezt még a hülye is észrevette volna.

̶ Egyébként nem régóta kavarunk. Csak nem tudtuk, hogyan kellene és mikor elmondanunk neked. Úgy gondoltuk, még várunk, de a bátyádnak sikerült lebuktatni minket. Most én jövök. Ki volt az a dögös srác Ben mellett, aki szemezett veled?

̶ Á, ő csak egy jó fej srác, elvitt egy körre a motorján, meg meghívott estére az Enterlandbe – mondtam vidáman.

̶ Na, ne szívass!

̶ Nem szívatlak!